IV. Sipos László Emlékverseny a Carp Zoom kupáért

A Kádártai Sporthorgász Egyesület egyfordulós, páros horgászversenye

2013. április 14.

Az emlékversenyen 40 páros versenyzett 8.00-13.00 óráig.

A versenyt követően a résztvevők közösen elfogyasztották a nagyon ízletesre sikerült pörköltet.

Megemlékeztünk Sipos Lászlóról a Kádártai Sporthorgász Egyesület elhunyt elnökéről, és koszorút helyeztünk el a tiszteletére felállított emlékkőnél.

A verseny eredménye:

I. helyezett páros

Kerekréti Mihály és Sándor László

33,15 kg hallal

II. helyezett páros

Budai Kornél és Bobják Sándor

15,10 kg hallal

III. helyezett páros

Hemző Csaba és Micskó Gyula

14,00 kg hallal

Sajnos, volt olyan csapat is, akiket nem környékezett meg a halfogás élménye. Reméljük, legközelebb szerencsésebbek lesznek.

A helyezettek személyenként serleget és oklevelet, valamint vásárlási utalványt kaptak.

A legnagyobb súlyú halat Tóth János sporttárs fogta 2,5 kg-mal, amelyért szobrot és oklevelet, valamint a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit ZRt. által felajánlott balatoni területi horgászengedélyt kapott.

Köszönjük minden sporttársnak a versenyen való részvételt!

Fényképek...